Útátadás és Falunap Hottón

 

Hottón a falunap keretében került átadásra az utolsó olyan felújított útszakasz, ami eddig még nem rendelkezett útburkolattal. A kivitelezést a Vasi Aszfalt-gép Kft. végezte, a kicsivel több, mint 8 millió Ft-ból felújított út 216 folyóméteren kapott aszfalt burkolatot útpadka és árok kialakításával. A felújítási költségeket 75%-ban pályázat útján fedezték és 25 %-ban az önkormányzat finanszírozta. Az augusztus 11-én tartott átadáson Vincze Ferenc, Hottó polgármestere köszöntötte Vigh László országgyűlési képviselőt, Szinayné Csarmasz Bernadettet, Babosdöbréte polgármesterét, Ujj Tibort, Böde polgármesterét, és a kivitelező képviselőjét, majd átadta a szót Vigh Lászlónak, aki megköszönte a meghívást és elmondta, hogy minden falunak meg kell találnia a lehetőségeket. Nagyon fontos az úthálózatok felújítása, hogy azok ne legyenek balesetveszélyesek, hogy könnyebb legyen a közlekedés.

A falunapon már reggel elkezdődött a sport- és főzőverseny. A főzéshez a csapatok 2-3 kg vadhúst kaptak a Jám-Völgye Vadásztársaság jóvoltából, 4 főzőcsapat nevezett a versenyre. A futballtornán a győztes csapatot, a gólkirályt és a legjobb kapust díjazták, a kosárlabda versenyen szintén a legjobb csapat és a legjobb kosaras részesült jutalomban. A hottói „Diadalittasok” viadalán vicces és mindenkit próbára tevő feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A nyerteseknek oklevelet és ajándéktárgyakat nyújtott át a polgármester.

A gyermekeket óriáscsúszdával várták, a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény támogatásával arcfestésre és csillámtetoválásra is volt lehetőség. A söprögető játékot a nagyobbak is kipróbálhatták.

A délutáni órákban nyitott könyvtári napot tartottak és a helytörténeti kiállítótermet is lehetett látogatni. A programok mellett a körzeti védőnő vérnyomás, koleszterinszint és vércukormérést végzett.

A faluház mellett felállított rendezvénysátorban Vincze Ferenc polgármester átadta az önkormányzat által létrehozott Hottó településért díjat Vigh László országgyűlési képviselőnek. Ezzel megköszönve a több éves segítő és kiemelkedő munkát, amelyet a településért tett. Majd köszöntötte a falu lakóit és megköszönte a fellépőknek, hogy eljöttek a falunapra és mindenkinek jó szórakozást kívánt.

Számos színes programmal várták a falubelieket és a vendégeket a kulturális műsoron. A műsort a Gyenesi Dalárda „Csárdajelenet” előadásával kezdték, majd az Orfeum Vándorszínpad adott elő operett és musical slágereket. Őket követte a színpadon a kung-fu és harcművészeti bemutató, azután a teskándi iskolások adtak elő dalokat. Majd a Maxima Életmód Klub előadása következett, azután a Tornyos Táncklub tagjai modern táncbemutatót tartottak. Őket követette a Kishottói Népdalkör lakodalmas műsora, később az Albatrosz Táncegyüttes adott műsort. Az esti órákban léptek fel a sztárvendégként meghívottak, először Ihos József humoristát, majd Koós János és Dékány Sarolta előadását láthatta a közönség. A kulturális műsorok végeztével elérkezett a bál ideje, amelyen a Légió Bulizenekar szolgáltatta a jó hangulatot.

Trojkó Tímea