Képviselő-testület

J E GY Z Ő K Ö N Y V

 

 

Készült Hottó Községi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2012. október 10. napján megtartott közmeghallgatásról.

 

 

Jelen vannak: Vincze Ferenc polgármester,

                        Kóródi János, Kovács László és

                        Halász László képviselők,

                        Gothárdné Baumgartner Anikó körjegyző-jegyzőkönyvvezető, valamint a  

                        lakosság köréből 18 fő.

 

Igazoltan távol volt: Bogár Ferenc alpolgármester.

 

 

 

Vincze Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. Először az eddig végzett munkákról beszélt. Elmondta, hogy a faluház felújítása, bővítése befejeződött, köszöni mindenkinek a társadalmi munkát. A vállalkozók 5 éves garanciát vállaltak, erre bizonyos összeget visszatartottak, amelyet elkülönítetten fognak kezelni. Kívánja, hogy mindenki szívvel-lélekkel nyugodtan használja az épületet, hiszen a lakosságnak készült. A felújítás, bővítés támogatás nélkül, teljesen önerőből épült és kb. 21.000.000,- Ft-ba került. Kéri a lakosságot, hogy gondolkodjanak azon, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban kihasználni ezt a szép épületet.

A közfeladatok maradéktalanul el lettek látva, kifizetetlen számlák nincsenek. A közoktatással kapcsolatban voltak súrlódások a jelenlegi fenntartókkal, de a magasabb szintű jogszabályok ezt megoldották, hiszen az általános iskolai oktatás 2013. január 1-jétől állami feladat lesz. Több közmunkás lett foglalkoztatva, akiknek szerencsére értékteremtő munkát tudtak adni. Az Önkormányzat utakat újított fel. Több pályázat lett beadva, amelyekbe be lettek vonva a civil szervezetek is. Év végén várhatóan pénzmaradvánnyal zár az Önkormányzat, amely kb. 3,5-5 millió forint körül alakul. Természetesen ez nagymértékben függ az adófizetők moráljától is, hiszen kb. 1,5 millió a kintlévőség. Minden lehetséges eszközt igénybe fog venni azért, hogy ezek behajtásra kerüljenek.

 

Ezek után az önkormányzat jövő évi terveiről beszélt. Továbbra is probléma a Hottóra vezető út rossz állapota, mindent megtesznek annak érdekében, hogy javítsanak az állapotán, de sajnos nem sok esélyt lát arra, hogy teljes egészében fel legyen újítva. Folyamatban van az önkormányzati ingatlanok jelenlegi állapotának felmérése. Árkok tisztítása van napirenden, amelyen lévő famennyiség felmérése, kitűzése most zajlik. Persze minden esetben az utánpótlásról gondoskodnak. Fontos feladat a templom külső és belső felújítás, mivel elég rossz állapotban van. Gondolkodnak azon, hogy hogyan lehetne a munkanélkülieknek helyben munkát adni akár a mezőgazdaságban, akár más területen. Keresik ennek lehetőségét.

Október 20-án egy rendezvényt tartanak, amelyen meg szeretnék vendégelni azokat, akik társadalmi munkát végeztek. Természetesen az est további felében a lakosság egészét is várják. Kérte a hozzászólásokat.

 

Varga István: kérdése a volt, hogy a temetőnél lévő fenyőfákkal mi a terve az önkormányzatnak.

 

Anti István kérdése az volt, hogy a Szentmihályfai temetőben lévő egy darab fenyőfát nem lehetne-e kivágni.

Vincze Ferenc polgármester elmondta, hogy a fenyőfák a mai napon kerültek felmérésre, egy héten belül megoldódik a probléma. A Szentmihályfai temetőben lévő fenyőfát megnézik.

 

Németh Dezsőné szerint a temető bejáratánál van egy tuskó és egy betondarab, amely zavarja az arra járókat, kéri hogy ennek is nézzen utána a polgármester úr. A templom felújításával egyetért, kéri, hogy eredeti állapotában hagyják meg a festést, csak újítsák fel. Úgy tudja, hogy az egyházközösség is támogatni fogja a felújítást.

 

 

Más hozzászólás, észrevétel nem volt, a polgármester megköszönte a megjelenést és a közmeghallgatást 18,32 perckor bezárta.

 

 

 

 

                                                                   K.m.f.

 

 

 

 

 

  Vincze Ferenc                                                           Gothárdné Baumgartner Anikó                                                                       

  polgármester                                                                                       körjegyző 

képviselő testület : 2019-  
 
Halász  István 
Tel.: +36309373807    
E-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.   
                                                                                                
Rosta István 
Tel.: +36209178561    
E-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
                                                                                                                                                                                              
Horváth Szilveszter 
E-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.