Helyi Hírek

A Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal kihelyezett ügysegédje a Hottói faluházban minden pénteken 8.00 órától 10.00 óráig ügyfélfogadást tart.

2012 december 22-én este a Hottóért Alapítvány szervezésében, az általuk elnyert pályázatnak köszönhetően került megrendezésre a Hottói Betlehemes Játék a faluházban.
A színdarab előkészítésében Boráros Milada és a Ziránó Színház tagjai vettek részt, hozzájuk csatlakoztak a helyi civil szervezetek és önkéntesek, akik a darab aktív szereplői voltak.
A szép számban megjelent érdeklődők teljesen megtöltötték a faluház épületét, és egy csodálatos élményben részesülhettek.





2012. december 9-én Zalaszentmihályfán ismét összegyűlt a helyiek kis csoportja, hogy idén is felállítsák a településrész karácsonyfáját a buszmegálló mellett. A hideg, zord időben kellőképpen gondoskodtak a résztvevők védőitallal történő ellátásáról, és természetesen nem maradhatott el a fa díszítésével egyidejűleg egy kis szánkózás sem. A díszítésben kivette részét gyermek és felnőtt egyaránt, melynek eredményét a mellékelt képek bizonyítják.

 


Gyakorlattal fejlesztettük készültségünket!

 

Polgári védelmi gyakorlatot tartottunk Hottón!

 

Minden településen az esetleges veszélyhelyzetekre való felkészülés érdekében kötelező polgári védelmi egységet alakítani. A Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Zala Megyei Védelmi Bizottság szakmai támogatása mellett Hottón november 17-én tartottunk polgári védelmi gyakorlatot. A kormány védelmi feladatokra biztosított keretéből a település a munkálatokra támogatást kapott, melyből Hottón két fő helyszínen végeztük el a legszükségesebb javításokat. A gyakorlatozók árkok újbóli kitisztítását, az utak, padkák rendbetételét végezték el, valamint a hottói patakon átvezető fahidat állították helyre.

Nem csak tervezési szinten, hanem életszerű gyakorlatokkal készülünk az esetleges veszélyhelyzetekre. Nagy ipari üzem nem található nálunk, így inkább a rendkívüli időjárás okozhat problémát. A nagy esőzésektől el tudnak dugulni a vízelvezető árkok, víz alá kerülhetnek területek. A november 12-i lakossági fórumon a lakosság tájékoztatást kapott a lehetséges veszélyhelyzetekről, majd a helyi polgári védelmi egység letette az esküt - emelte ki Vincze Ferenc polgármester, a helyi polgári védelem parancsnoka.

A helyi egység létszámát a település lélekszáma határozza meg. Hottón 364-en laknak, védelmi szempontból a két egymástól elkülönülő településrész, Hottó és Zalaszentmihályfa így egyformán kapott beosztottakat, felelősöket.

A munka reggel nyolc órakor a védelmi sziréna hangjára gyülekezővel indult, a parancs kihirdetése után mindenki a feladatának megfelelő területre vonult. A védelmi bizottság által biztosított összegből korábban már megvásároltuk a munkákhoz még szükséges faanyagot és szerszámokat. A gyakorlat alatt a Hottó külterületén található, esőzések által megviselt patak fahídját állítjuk helyre. Zalaszentmihályfán a faluba vezető hegyi horhos partján felgyülemlő víz sárral tömíti el a vízelvezetőket, átfolyókat, aminek kitisztítása szintén fontos feladat - ismertette a településvezető.

Hottón veszélyhelyzet esetén nincsenek hivatásos kárelhárító szervezetek, így azok megérkezéséig a lakosság magára van utalva. A gyakorlat a település fejlesztésén túl az egységek felkészültségét, a lakosság egymás iránti felelősségét is szolgálta, éles helyzetekben így összeszokottabb csoport segíti a települést. 
 



A nyári napok utolsó szombatján, augusztusban ünnepi napra ébredhettünk takaros kis falunkban Hottón, ahol színes falunapi rendezvényre és a község felújított Faluházának átadására került sor. A kora délelőtti órákban kezdetét vették az közösségi programok, így a terepjáró tájékozódási verseny, az önkormányzatok, baráti társaságok közötti főzőverseny, valamint a kispályás labdarúgó kupa és a családi sportverseny. A délutáni események legfőbb programja az újjáépített Faluház épületének avatása volt, amellyel régi álma vált valóra Hottó kis közösségének.

Mint ahogy azt Vincze Ferenc polgármester beszédében is jelezte 2010-ben-polgármesterré választásának idején ígéret tett a falu lakosságának, hogy a négy év során el fog készülni, megújul a Faluház, amely nagyon leromlott állapotban volt már, mondhatni évtizedek óta. A község lakóinak hihetetlen összefogása segítette a terv megvalósítását, természetesen az átgondolt és kellően kivitelezett tervezés, szervezés mellett. Az épület átépítésének tervrajzát, Császár János bödei tervező készítette, majd június elejétől számítva közel 2,5 hónap elteltével, a kivitelezők és az itteni emberek társadalmi munkájának eredményeként valósulhatott meg, teljesen önkormányzati önerőből. Szinte mindenki hozzátette keze munkáját, hogy a jeles napra ebben az állapotában ünnepelhettük a már elkészült Faluházat. Számos terv van arra vonatkozóan, hogy milyen célra fogja a település használni az új közösségi színteret.

Az ünnepi pillanatok kezdeteként Balogh Zsófia –az itt élő Balogh Mihály fafaragó népi iparművész leányának fuvolajátékát hallhatta a közönség, majd a térség országgyűlési képviselője, Vigh László köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta a falvak élni akarását, közösségformáló szerepét, visszavetítve a történelem fonalát egészen az 1848-as évekig, amikor a földosztást követően, a föld visszavétele követte, amely szintén a kis települések életét sújtotta. Mint mondta, mindezeket sorsfordító események követték, melyeket a falvakban élő emberek hite, akarata, tenni akarása éltetett és éltet ma is, valamint emel magasságokba, éppúgy, mint e kis községben Hottón.

Mondandóját Vass Albert néhány sorával nyomatékosította: „ A falu mindig megmarad, a falu mindig egy marad: A falu mindig szent marad!”

Parádés bábos fesztivál Hottón

 

A júliusi szombaton felhők borították az eget, mindez nem zavarta a lelkes készülődést a II. Hottói Bábparádéra. A Ziránó Bábszínház Hottón élő tagja Varga Péter a kezdetekről, a hagyományteremtő esemény jelenéről és terveiről a következőket mondta:

Öt évvel ezelőtt Boráros Szilárd és felesége, Milada kitalálták a zártkörű, főként szakmai jellegű „banánosdobozos” bábfesztivált. Tavaly jött az ötlet, hogy vigyük ki a parádét a faluba, amelyet az itt élők örömmel fogadtak. Ekkor két előadás volt, az egyik a Babszem Jankó a Ziránó Színház jóvoltából, a másik a pécsi Márkus Színház által színpadra vitt Mátyás király című darab – mondta Varga Péter.

A gyermekek és kísérőik között feltűnt a fák ágai közé emelkedő gólyalábas Rumi László rendező, bábos-komédiás, aki nagy csinnadratta közepette, rímekbe fogva mondandóját invitálta a nézőket a bábos sátor felé. A Magamura Műhely bábkészítői falovacskának, katonának, papírból kivágott sárkánynak festésére, barkácsolására kínáltak lehetőséget. Az udvar közepén dob- és harmonikaszó csendült fel, önfeledt közös játék kezdődött a faluház környékén.

A bábos társaság nyaranta Hottón van. A bábparádé megvalósulásában a falu vezetése, Vincze Ferenc polgármester személyében - aki e napon közönség, szervező és az előadások konferálója is egyben - minden tekintetben partnerünk. Az ő segítségével mecénások támogatták az idei összejövetelünket, amelyek a résztvevők útiköltségét és fellépési díját fedezik, köztük a Zalai Nyomda és a Creaton, az Elanders Hungary Kft.

GÖCSEJI ARATÓNAPOK - NOVA, 2012. július 13-14-15.
XXIV. Kézi kaszás arató- és cséphadarós cséplőverseny, aratási ételbemutató

A 12 kis- és 9 nagybandából álló mezőny - köztük két horvát csapat - V. Németh Zsolt  államtitkár megnyitóját követően látott munkához a novai határban. Délelőtt a kézi kaszás aratóverseny, délután pedig a cséphadarós cséplőverseny zajlott. A programot hagyományőrző csoportok fellépése, kézműves bemutatók sora és táncos-zenés vigalom színesítette.

Az aratóversenyen, mint már oly sok alkalommal ismét képviselte településünket a Kishottói Népdalkör Simon Gyuláné vezetésével. 

Az aratóverseny számunkra fontos és nagyszerű eredménye:

Nagybandás aratás kategóriában:

I. Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület Zalaegerszeg

II. Kishottói Népdalkör ( Hottói Törekvők )

III. Nagykutasi népdalkör





HOTTÓI INFORMÁCIÓ

 

Tisztelt Hottói és Zalaszentmihályfai lakosok!

 

1.      A kivált három önkormányzat  által létrehozott Babosdöbrétei körjegyzőség megkezdte munkáját, teljes mértékben működik.

 

2.      A képviselőtestület döntésének megfelelően a Hottóról Zalaszentmihályfára és a Hottóról az Új hegyre vezető önkormányzati utak vízelvezető árkában található cserjék, fák kivágása, az árkok takarítására, az így keletkező tűzifa azon személyek részére történő átadása, akik jelentkeztek az önkéntes munkára folyamatban van.

 

3.      A Hottói és a Zalaszentmihályfai temető épületeinek homlokzatfestése december hónapban megtörtént, mihelyst az idő engedi a faszerkezetek festése is megtörténik karbantartás keretein belül.

 

4.      A decemberi közmeghallgatáson tájékoztattuk a lakosságot a Hottói faluház felújításával kapcsolatos terveinkről.

Az elkészült, végleges terveket a képviselőtestület ülésén a testület elfogadta, egyben felhatalmazták a polgármestert az építéshatósághoz történő benyújtásra, mely február elején megtörtént. Jelenleg az egyes munkafolyamatokra szóló árajánlatok bekérése van folyamatban, remélhetően március elején megkezdődhet a felújítás.

 

5.      A Hottói köztemetőben található 4 hársfa, melyek korhadtak és veszélyesek is voltak a sírok állagára, kivágásra kerülnek. A munkálatok folyamatban vannak. A keletkező fa eladásáról döntött az önkormányzat 10.000 Ft-os bruttó m3-i áron, mellyel kapcsolatban a polgármester felé jelezzék szándékukat. A folyamatosan beérkező igények alapján fog megtörténni az értékesítése.

 

6.      Halász László képviselőtársunk javaslatára, a képviselőtestület határozatának megfelelően az önkormányzat pályáztatás útján értékesít zártkerti hasznosításra alkalmatlannak minősített ingatlanokat, mellyel kapcsolatos bővebb információk a www.hotto.hu oldalon találhatóak.

 

7.      A faluházban kialakított helytörténeti kiállításra benyújtott elszámolásunk megtörtént az MVH által lefolytatott helyszíni szemlét követően, az elszámolásban elfogadott összeg  heteken belül az önkormányzat számlájára kerül.

 

8.      A Hottói önkormányzat képviselőtestülete február elején elfogadta az önkormányzat 2012-es évi költségvetését.

 

9.      2012 február 1-től 2012 március 31-ig az önkormányzat közmunkaprogram keretében foglakoztatja Borsos Balázst, feladatai közt elsősorban az idősek, rászorultak segítése szerepel a napi teendőkkel kapcsolatban, ezért kérünk minden érintettet, hogy jelezzék folyamatosan igényüket.

 

Információk, hírek, ülések jegyzőkönyvei és sok egyéb más továbbra is elérhetőek azonnal és aktuálisan a www.hotto.hu oldalon, ahol várjuk észrevételeiket is a honlappal kapcsolatban.

 

Tisztelettel:

 

Vincze Ferenc                                                                      

Hottó polgármestere