Helyi Hírek

2011.03.05-én került megrendezésre a Hottói Farsangi Bál, mely a megjelentek véleményei alapján jól sikerült.

Az est folyamán megválasztásra került a 2011-es Farsang legjobb Hottói pálinkája, mely kitüntető címet Halász László Úr párlata nyerte el.
Sajnos az egyik zsűritagunkat a kostolás folyamán le kellett váltani, nem bírta a terhelést.

A farsangi szokások közül kiszebáb égetésére is sor került, természetesen minden jelenlévő ezzel egyidőben megszabadulhatott valamely rossz szokásától is, a bábú zsebeiben elhelyezett cetlikre felirtak szerint.



Jegyzőkönyv

 

Hottó Községi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2011. február 02. napján megtartott közmeghallgatásról.

 

Jelen vannak:   Vincze Ferenc polgármester,

                       Halász László, Bogár Ferenc, Kovács László,  Kóródi János képviselők és

                       Fazekas István körjegyző- jegyzőkönyvvezető.

                       A lakosság részéről: 55 fő.

  

Vincze Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket, jegyzőkönyvvezetőnek felkérte Fazekas István körjegyzőt.  

 

 

A meghívóban kiküldötteknek megfelelően először a polgármester a 2010. évi választások óta végzett munkáról   beszélt. Megköszönte a település lakóinak a választáson történő részvételüket és az elnyert bizalmat. Úgy érzi, hogy a választás az önkormányzatiság helyreállítását szolgálta.

{jcomments on} 

A Zala – Depo Kft. Hottó községben, 2011. évben a következő napokon kívánja végezni a hulladékszállítást.

Tartalomból: fásítási és hulladékgyűjtési nap, Katalin bál, Kishottói Népdalkör, Télapó ünnepség, Vöröskereszt a többszörös véradókat elismerésben részesítette, szabályozási tervének módosítása, Hottó-Teskánd összekötő út, téli hó eltakarítás....

 

2010. december 7-én a Hottói faluházban az Önkormányzat nagy sikerrel zárult hagyományteremtő Mikulás napi ünnepséget tartott.

Hottó község önkormányzatának képviselőtestülete 2010.11.06-án megtartott falugyűlésén tájékoztatta a megjelenteket a képviselőtestület munkájáról az elmúlt egy hónapban, illetve meghallgatta a megjelentek észrevételeit, javaslatait: