Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy a Teskándi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó önkormányzatok – Teskánd, Boncodfölde, Böde, Dobronhegy, Hottó, Kustánszeg, Németfalu, Salomvár - esetében elérhetővé tettük az önkormányzati ügyek intézéséhez szükséges nyomtatványokat az e-ügyintézési felületen keresztül.
Az Önkormányzati Hivatali Portál elérhető a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is.
Az online ügyintézési felületen számos ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, anyakönyvi, szociális, egyéb igazgatási ügyek.
A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megjelenik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.
Ügyintézéshez igénybe veheti az úgynevezett e-Papír https://epapir.gov.hu szolgáltatási is, mely segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton.
Az E-önkormányzat portálra nem kell regisztrálnia. Első látogatáskor, a BEJELENTKEZÉS gomb megnyomásával, KAÜ-azonosítás és az Általános Szolgáltatási Feltételek (ÁSZF) elfogadása után használhatja a portál szolgáltatásait.
Amennyiben bejelentkezés nélkül szeretne ügyet intézni, VÁLASSZON ÖNKORMÁNYZATOT! Bejelentkezés nélkül megnyithatja, kitöltheti és elmentheti az űrlapot és e-mailen, a hivatal e-mail címére (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy adott ügyintézőhöz közvetlenül is elküldheti. Ügyintézőink közvetlen elérhetőségéről a teskand.hu honlapon kap tájékoztatást.
Amennyiben ez nem megoldható a Hivatal épületén elhelyezett ügyfélládába is beteheti kérelmeit.