Vinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo SliderVinaora Nivo Slider

A KÉPVISELŐTESTÜLET FOGADÓÓRÁT TART MINDEN HÓNAP MÁSODIK KEDDJÉN 18:30 ÉS 19:30 KÖZÖTT.

Idősek napi rendezvény 2013

Az élet gazdagabb lesz,

ünnepibb és emberibb,

ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét

a rendkívülivel, az emberivel,

a jóindulatúval és az udvariassal,

tehát az ünneppel.

(Márai Sándor)

 

Kedves Ünnepeltek! Tisztelt Vendégeink!


Sütő András gondolatát idézem: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.”

A mi világunk Önökkel: apáink, nagyapáink életével, munkásságával kezdődött. Önök építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg.

Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt hitet és bátorságot.

Sokan mondják az idősek közül, hogy megették már a kenyerük javát.

Én úgy gondolom, megtették, amit várt tőlük a család, a nemzet s most már a pihenés éveit töltik.

Aktívan és passzívan, anyai gondokkal, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák, nyújtotta örömökkel, borúval-derűvel morzsolják a lassúbbodó tempójú napokat.

Engedjék meg, hogy köszöntőmet Blaskó Mária: JÓ TANÁCS című versével zárjam.

 

Hallgassunk az okosabbra és jól fogunk járni,
Okos szóra ki nem hallgat, meg fogja még bánni.
Hallgassunk az öregekre, ők sokat átéltek,
Ifjú ész, új könyv, divat ezzel föl nem érnek.
Hallgassunk jó szüleinkre, az ő szavuk drága,
Áldott leszel, hogyha hallgatsz szüleid szavára.
Hallgassátok szíveteknek mit súg a Jóisten,
Mert őnála bölcsebb, szentebb és szeretőbb nincsen.

 

 

Mi, mindnyájan, akik ma jelen vagyunk ezen az ünnepségen, kívánjuk Önöknek, hogy a több évtizede közösen kiválasztott úton haladjanak tovább jó egészségben.

Vincze Ferenc polgármester

Továbbiak a képeken, mely az alábbi linken elérhető:

https://picasaweb.google.com/104412650458813363237/IdosekNapiRendezveny2013

{jcomments on}

 

 

Egészségfejlesztés Hottón

 
Hottó Község Önkormányzata 4.027.500Ft vissza nem térítendő utófinanszírozású támogatásban részesült a 2012-es évben beadott TÁMOP 6.1.2-11/1 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok - lokális színterek pályázaton.

Hottó Zalaegerszegtől mindegy 8 km-re a Göcseji dombság egy viszonylag magas északi pontján található. Két falurészből Hottóból és Zalaszentmihályfából áll. Zalaszentmihályfa határában található a megye egyik legpatinásabb műemlék temploma.

A magyar lakosság egészségi állapota a környező és a további európai országokéhoz viszonyítva is kedvezőtlen. A pályázat során az önkormányzat célja, hogy a szív és érrendszeri megbetegedések számát csökkentse az életmódbeli tényezők javításával. Az egészség iránti felelősség az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításával.

Az önkormányzat a TÁMOP 6.1.2-11/1 azonosító számú pályázat keretében 4.027.500 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, mely által lehetősége nyílik 8 hónapon keresztül egészségfejlesztési témájú programok megvalósítására.

A projekt 2013 szeptemberében Fitness oktatással veszi kezdetét, mely 7 hónapon keresztül a település lakói részére heti egy alkalommal szerezhet felfrissülést, további programként kosárlabda, tenisz, foci és tollas is rendelkezésére áll az érdeklődőknek.

2013 szeptemberében az önkormányzat a kávási borutakhoz szervez gyalogtúrát, majd októberben a Bödei energiadombhoz és Szentmihály kápolnához látogathatnak el egy jó hangulatú séta keretében.

2013 novemberében biciklitúra keretében a zalacsébi Malomtanyához látogathatnak el a település lakói.

2013 decemberében plakát és rajzverseny várja a kicsiket, sport egészség és betegségmegőrzés témában.

2014 januárjában egészségnapot rendez az önkormányzat, a rendezvényen masszőr, gyógytornász, dietetikus, bőrgyógyász, belgyógyász, csontkovács várja az érdeklődőket, továbbá lehetősége nyílik mindenkinek vércukor, csontsűrűség, koleszterinmérésre, elsősegély oktatásra is.

A program zárásaként 2014 márciusában sportnap keretein belül ügyességi és sorversenyekre kerül sor, sportágak: foci, kosár, tenisz, tollas, trambulin)

A pályázat során olyan eszközöket tud beszerezni az önkormányzat, melyek hosszú távon szolgálják a település lakóit.

Választási körzetek 2014


Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai tájékoztató

Tisztelt Gazdálkodó!

 

Tájékoztatom, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-as évi adategyeztetési és tagdíjbevallási időszaka elkezdődött. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara minden tagját levélben értesíti és tájékoztatja a szükséges teendőkről.

 

Az adategyeztetés és tagdíjbevallás határideje: 2013.július 31.

Interneten keresztül a www.bevallasnak.hu honlapon tehető meg

vagy

amennyiben nincs módja Internet elérésen keresztül bevallásának elkészítésére, úgy keresse fel személyesen a tanácsadói irodánkat vagy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Igazgatóságát, ahol munkatársaink segítenek Önnek (8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.)

 

Nagyon fontos a tagdíj önbevalló lapot aláírva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Igazgatóságára is el kell juttatni.

 

A tagdíj befizetés határideje: 2013. augusztus 31.

A tagdíjbefizetésnek két módja: átutalással az alábbi számlaszámra:

11749008-20190244
,
közlemény rovatban a kamarai nyilvántartási számot fel kell tüntetni

vagy sárga csekken, melyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Igazgatóságán vehet át vagy a kamarai tanácsadójától kérheti.

 

Kérdése esetén forduljon bizalommal:

 

Sóska Renáta 30/6913664

kamarai tanácsadóhoz

vagy
hívja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Igazgatóságát 92/511-390

 

Üdvözlettel: Sóska Renáta

Kamarai tanácsadó

Nemzeti Agrárgazdasági Kamra

Egyházközségi családi nap Hottón

A Teskándi Egyházközség családi napja Hottón

Ezúttal Hottó település volt a házigazda

Május 25-én került megrendezésre a Teskándi Egyházközség (Babosdöbréte, Boncodfölde, Böde, Hottó és Teskánd) családi napja, immáron hatodik alkalommal. Idén Hottó volt a házigazdája ennek az eseménynek, ahol szép számmal jelentek meg a falvak lakói.

Hagyománynak megfelelően szentmisével indult a nap, melyet Lendvai Zoltán rédicsi plébános celebrált. Majd az ifjúsági csoport kedveskedett egy színdarabbal, melyet a „gördeszkás atya” rövid bemutatója követett.

Zoltán atya gördeszkáját később természetesen mi is kipróbálhattuk.

A szülők, nagyszülők Szalai Attila plébánosunk beszámolóját hallgathatták meg a Szent Márton útról, majd a közös ebéd után dr. Marx Gyula és felesége, Erzsi előadásában egy nagycsalád életébe kaptunk betekintést.

A kérdések-válaszok kapcsán hasznos tanácsokkal gazdagodtunk.

A délutánt focizással, íjászattal és lovaglással töltötték el gyermekeink.

Késő délután kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagon, a Jóisten áldásával tértünk haza otthonainkba.

Képek az alábbi linken elérhetőek:


https://picasaweb.google.com/104412650458813363237

26. oldal / 29

Fordító

Hungarian Croatian Czech English German Italian Portuguese Russian
Február 2018
V H K Sz Cs P Szo
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

Névnap

2018. február 23. Péntek
Alfréd, Mirtill
 
A Nap kel 06:45-kor,
nyugszik 17:22-kor.

Holnap
Mátyás, Jázmin
napja lesz.

Linkek

 
05.jpg06.jpg09.jpg10.jpgff12.jpg05.jpg06.jpg09.jpg10.jpgff12.jpg

Ismertető | Térkép | Galéria

Design: AudioMAX Média